Olasz tudósok úgy vélik, megtalálták a modern idők legnagyobb becsapódása, a szibériai Tunguzka folyó közelében történt 1908-as eset lehetséges kráterét.

A BBC beszámolója szerint a Bolognai Egyetem csapata a becsapódáskor keletkezett robbanás epicentrumának közelében található tóban azonosította a krátert, amit az egyik űrkőzet darab ütött a felszínben. Maga az esemény több mint 2000 km2 erdőt tarolt le 1908. június 30-án. Mivel eddig nem sikerült becsapódási krátert találni, ezért az elméletek azt tartják, hogy az üstökös vagy aszteroida felrobbant a Föld légkörében. Becslések szeirnt ereje ezer hirosimai atombombáéval volt egyenértékű.


A tó 3D-s rekonstrukciója
az eredeti alakról
A Cseko-tó bár elég sekély, megfelel egy kis becsapódási kráter kritériumainak, állítják az olasz kutatók akik alaposan szemügyre vették a tavat. A képződmény aljának geológiája egy kürtőszerű alakzatot tárt a kutatók elé, ami egyáltalán nem jellemző a környező tavakra. A geofizikai felmérések szerint a tómeder egy másik különös jegyet is rejteget körülbelül 10 méteres mélységben, ami összesűrűsödött üledék vagy akár az űrszikla egy eltemetett darabja is lehet. Összességében a tó elég új keletű, állapították meg a képződmény jellemvonásaiból a Luca Gasparini és Giuseppe Longo professzor által vezetett csapat tagjai. Bár egyértelmű bizonyítékokkal nem rendelkeznek, az olaszok meggyőződéssel állítják, hogy az epicentrumtól körülbelül 8 kilométerre elhelyezkedő tavat a becsapódáskor a felszínig eljutó egyik űrkőzet darab vájta ki.

Az elméletek szerint a légkörbe belépett objektum 5-10 kilométerrel a felszín felett robbant fel 20 millió tonna TNT erejével. A robbanás akkora fénnyel járt, hogy még London egét is bevilágította. Szinte kizárt, hogy az esemény után a becsapódó objektumból ne maradtak volna meg kisebb darabok, különös módon azonban mindeddig nyomukat sem találták. Persze ahhoz hogy valamit becsapódási kráternek nyilvánítsanak bizonyítékokat kell szolgáltatni arra, hogy azt magas hőmérséklet és nyomás hozta létre. Ehhez olyan kőzetekre van szükség, melyek megolvadtak vagy a becsapódás következtében kiemelkedtek.

A szakértők szerint a Cseko túl sekély és nem rendelkezik a kráterek többségére jellemző kerek alakkal, inkább elliptikusnak nevezhető. Elliptikus kráterek csak akkor alakulnak ki, ha az objektum becsapódási szöge 10 foknál kisebb. Dr. Garreth Collins, a londoni Imperial College természettudományi kutató tanácsának tagja szerint a tunguzkai eset modellezése ennél jóval meredekebb becsapódási szöget mutat.

Emellett hiányoznak a becsapódási kráter legfőbb jegyei is, többek közt a becsapódás által a kráterperem közelében felgyülemlett kilökődött anyag. Emellett ha az űrkőzet darabjai túlélték is a robbanást, akkor túl aprók és túl lassúak lettek volna ahhoz, hogy a Csekohoz hasonló méretű krátert üssenek. Végül egy kráter kialakulása elnyelte volna a körülötte álló fákat, a tó partján mégis vannak száz évnél is idősebb fák, fejezte be gyors elemzését Collins.

Benny Peiser, a liverpooli John Moores Egyetem aszteroida szakértője szintén óvatosan reagált a hírre, mondván az utóbbi időben túlságosan kezdenek elszaporodni a becsapódási kráterekkel kapcsolatos felfedezésekről szóló hírek. Az olaszok mindezek ellenére úgy vélik, a tó ellentmondásaira magyarázatot adhat az űrkőzet alacsony sebessége és egy "lágy" becsapódás a mocsaras szibériai tajgába, a krátert pedig kiszélesíthette a benne felgyülemlett víz és a talaj gázai. Ez magyarázatot adna az elliptikus alak mellett a kilökődött anyagperem eltűnésére is.

A Cseko csak 1929-ben került fel a térképekre, ez azonban még nem jelenti azt, hogy nem alakulhatott volna ki 1908-ban, hiszen a terület térképezettsége elég szegényes volt abban az időben. Az olasz csapat mindenesetre jövő nyáron ellátogat a Tunguzka régióba és le fognak fúrni a geofizikai felmérések által jelzett anomáliáig, hogy megállapítsák pontos összetételét, ami pontot tehet a vita végére.
www.fn.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekestortenesek.blog.hu/api/trackback/id/tr6108650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása