A nyugati ember gondolatait, tetteit a civilizáció által felépített elvárások, és szükségletek határozzák meg. Amennyiben sikere van az életben, akkor elismerés és tisztelet övezi személyét. Általában a célok között szerepel az anyagi jólét, és mindaz, ami ezáltal megvalósítható.

Elvárások és megfelelések

Elvárások mentén gyakorlatilag leírható minden, ami társas érintkezésre vonatkozik, ahogyan gondolkodunk önmagunkról, milyen céljaink vannak és mire vágyunk leginkább. Az általános vélekedés alapján önmagunkat a környezetünk visszajelzései, ítéletei mentén értékeljük. Azonban minden ember szubjektív módon látja a világot (még a színeket is másképpen érzékeljük), tehát az értékítélet minden esetben téves, feltéve, hogy azt a másik emberre értelmezve tesszük meg (a szubjektív valóságunk viszont önmagunkra nézve igaz). Ebből következik, hogy az elvárások is hamis, vagy téves nézőpontból keletkeznek. Ha az elvárások mentén teszünk kinyilatkoztatásokat magunkról, akkor rájöhetünk, hogy valójában nem ismerjünk önmagunkat, hiszen már a viszonyítási alapunk is hamis volt. Ebbe a csapdába igen könnyű beleesni, mivel a társadalom már kicsi gyerekkorunk óta ezt a fajta valóságképet közvetíti.

A kívülről jött énkép hazudik!
Ezáltal egy teljesen hamis kép alakul ki saját magunkról, mert magunkat mások téves visszajelzései, elvárásai, nézetei mentén értékeljük. Ha a környezet (szubjektívan értékelve) pozitívan jelez vissza, akkor sikerült megfelelni a személyünkkel szemben támasztott elvárásoknak. Csakhogy mindeközben megfeledkezünk arról, hogy számunkra mi is a fontos. Annyira belefeledkezhetünk a megfelelési kényszer szülte hamis személyiségképünkbe, hogy ezt a személyiségképet tarthatjuk igaznak, amikor önmagunkat próbáljuk feltérképezni. Az ismereteink önmagunkról általában kimerülnek annak a tudatos, éber állapotban érzékelhető személyiségrész észleléséből, melyet az elvárások, és a szükségletek érzése alakított ki bennünk. Ez a folyamat nem más, mint valódi személyiségünk elfojtása, mert egyfolytában meg kívánunk felelni az elvárásoknak. Az elfojtás viszont diszharmóniát szül pszichénkben, melyből viszont a testi tünetek is származhatnak.

A hamisságnak élés kitehet egy egész emberi életet
Amennyiben nem figyelünk fel lelkünk mélyebb üzenetére (vagyis arra, hogy milyen is a valódi személyiségünk), életünket a külvilág determinálja (mellesleg így igen könnyen válik irányíthatóvá az ember). A környezetünk összes jelzését személyessé tesszük, holott az események minden esetben belőlünk indulnak ki. Valójában nem a tapasztalás határozza meg a személyiségünket, hanem a személyiségünk határozza meg a tapasztalás minőségét az eseményeken keresztül.

Ismerd meg a rejtett dimenziókat!
Más szóval, személyiségünk rejtett dimenzióin keresztül (tudattalan folyamat végeredményeképpen) meghatározzuk a valóságunkat, és azon keresztül a tapasztalásunkat is. Ez a folyamat látható a betegségekben, az élethez való hozzáállásunkban, de még a balesetekben is. A balesetek sem véletlen folyamatok összjátéka. Gondoljunk bele, általában gond nélkül közlekedünk, de valamiért a baleset pillanatában „kihagyott” az a pszichés funkció, mely felel ezért. Ugyanez igaz egy vizsga kimenetelére, a betegségek kiindulására, és gyakorlatilag minden eseményre, mely szubjektív valóságunkat érinti.

Nincs objektivitás, nincs véletlen sem!
Érdemes tudni, hogy nincs objektív jelenség, a személyiségünk a döntő. Ahogyan hisszük a világot, az úgy fog visszajelezni számunkra. Nem a külvilági megfontolások a lényegesek, hanem az, ahogy a személyiségünk valójában vélekedik önmagáról. Tehát felismerni önmagunkat egyenlő azzal, hogy saját életünket irányítani tudjuk. Az elvárások, szükségletek mind hamisságot szül pszichénkben, mert elnyomják annak valódi törekvéseit, és ezért mondhatjuk, hogy az önismeret hiányában a saját életünk feletti irányítás sem a miénk.

Tekints másként önmagadra!
Amikor ráeszmélünk, hogy valódi személyiségünket elnyomtuk a ránehezedő külvilági nyomás miatt, egészen más szemléletmód lehet a miénk. A lelki harmóniához vezető út, véleményem szerint, abban rejlik, hogy képesek vagyunk felismerni mindazokat az illúziókat, melyekről úgy gondolkozunk, hogy az az élet maga. A felismerés magában hordozza azt, hogy másképpen tekintünk önmagunkra. Ennek a folyamatnak a végeredménye a lelki szabadság megtapasztalása, mely valójában az önismeret lényege, és a lelki harmónia alapja. Mindez nem tanulható meg személyiség-elemzésekből, tanfolyamokon, egyetemeken.

Az önismeret az élet megtapasztalása, a pillanat észrevétele, egy életszemlélet. A saját személyiségének jelzéseit minden ember érzi, de amíg elnyomás alatt tartja, nem bontakozhat ki igazán. Ezért életünk egyik legfontosabb része felismerni pszichénk jelzéseit, melyen keresztül elsajátíthatjuk a lelki szabadságot is.  (harmonet) 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.