Bár a radioaktív sugárzás néha nagyon veszélyes, sőt halálos is lehet, a környezetünk természetes része. És mindig is az volt. Sőt minél messzebbre nézünk a múltban, annál radioaktívabb volt a Földünk. Ennek oka, hogy a radioaktív atomok is a Naprendszerünket képező anyag részei voltak. Régen halott csillagokból származnak, amelyek még a Nap létrejötte előtt egy hatalmas robbanással fejezték be életüket (szupernóvák), és így az anyaguk nagy része a környező világűrbe szóródott szét. A robbanás pillanatában a csillagban anynyira magas volt a hőmérséklet, hogy létrejöhettek olyan nehéz fémek is, mint a vas, az arany vagy az ólom. Annyi energia keletkezett itt, hogy rendkívül nehéz atommagok is létrejöhettek. Úgy azonban, ahogy a túl nagy homokvár is elkezd összeomlani, ezek a magok sem állandók, nem stabilak és egy bizonyos idő elteltével szétesnek – más szavakkal, a magok radioaktívak. Széthullásukkor részecskéket és energiát szabadítanak fel, annak az energiának egy részét, amelyet valaha a szupernóva „tömködött” beléjük. Némelyek rövid idő múlva bomlanak el, másoknak azonban ez sokkal tovább tart. És éppen ezek, amelyek közül a legismertebb az urán, léteznek a földkéregben is a mai napig.
Földünk tehát természetes módon radioaktív, mindig is az volt, és létezése végéig az is marad. Radioaktivitásának mértéke azonban az elemek elbomlása miatt az évek milliárdjai során fokozatosan csökken.

Természetes atomreaktor
Az utóbbi évtizedekben az ember által létrehozott atomreaktorok messze nem az első reaktorok a Földön. Nem, nem egy idegen, fejlett civilizáció vagy a földönkívüliek jártak itt, hanem a természet maga üzemeltette a távoli múltban saját természetes atomreaktorait. Ez még azokban az időkben volt, amikor a sugárzás mértéke a mainál jóval nagyobb volt, és a bolygó egyes helyein annyi radioaktív elem gyűlt össze, hogy létrejött a hasadási reakció. A legismertebb kiégett természetes atomreaktor az afrikai Gabon államban található, Oklo város közelében. És nemcsak egy, hanem mindjárt tizenöt ilyen reaktor van ott. A tudósoknak ez nagyon jó alkalom az erősen radioaktív hulladék kezelésének tanulmányozásához. Például a hulladék plutónium ezekben a természetes reaktorokban kétmilliárd év alatt csupán tíz méterre
mozdult el a reaktor centrumától.

Az orvosok meglepő megállapítása
A természetes radioaktív elemek eloszlása nem egyenletes, előfordulásuk a Föld egyes részein napjainkban is nagy. Alegnagyobb Észak-Iránban, Ramsar városban mérhető, itt a lakosság a természetes sugárzás átlagának körülbelül kétszázszorosát kapja. Asugárzás elsősorban a radon elemmel (urán bomlásának gáznemű terméke) a forrásokban kerül a felszínre. Meglepő azonban, hogy a térségben nem betegednek meg gyakrabban rákban vagy leukémiában ebben a térségben, mint a világ más részein.
Orvosi kutatások megerősítették, hogy a helyi lakosok ellenállóbbak a megemelkedett radioaktivitással szemben. Hasonló eredményeket hozott a Föld egyéb erősen radioaktív területeinek kutatása, úgy, mint a radioaktív tengerpart, Guarapari Brazíliában, Yaagjiang Kínában vagy Kerala Indiában. Ez azt mutatja, hogy a tudósok még nem értik teljesen azokat a folyamatokat, amelyeket a természet sugárzás elleni védelemre kifejlesztett. A földből szivárgó természetes radon azonban mindenhol a világon okozhat problémát azokban a lakásokban, amelyeknek nincs megfelelő szigetelésük a föld felől, és nem megfelelően szellőzöttek. Ott létrejöhet a radon természetellenesen magas koncentrációja, amely lényegesen meghaladja a természetes háttérsugárzás mértékét.

Szuperbaktériumok
Az emberek meglepő ellenállása a radioaktivitással szemben a világ némely táján azonban még semmi ahhoz képest, milyen jól ellátott a természet néhány más teremtményt. A skorpiók például több tízszer nagyobb dózist élnek túl, mint az ember A tudósokat szó szerint sokkolta, amikor 1956-ban, egy kísérlet során radioaktív sugárzással húskonzerveket sterilizáltak. Annak ellenére, hogy a használt dózis biztonsággal megölne minden élőlényt, a húson nemsokára megmagyarázhatatlan piros bevonat jelent meg. Amint később kiderült, baktériumok voltak, amelyeket a tudósok Deinococcus radioduransnak neveztek el. Ezek tízezerszer nagyobb dózist képesek túlélni, mint az ember. Atudósok még ma sem tudják pontosan, hogyan csinálja ez a „szuperbaktérium”, bár a cselei közül már sokat ismernek. Mindenesetre ez egy nagyon ígéretes baktérium. Genetikailag módosulva segíthetne például a radioaktív hulladék megsemmisítésénél. Radioaktivitás elleni védelmi mechanizmusának megismerése pedig segíthetne az embereknek a rák elleni küzdelemben, vagy a jövőben a bolygók közötti repülésekkor.

Égből jövő sugárzás
Az uránon és a bomlásánál keletkező anyagokon kívül azonban más forrása is van a természetes radioaktivitásnak körülöttünk. Aradioaktív sugárzás kozmikus sugárzás formájában a világűrből is folyamatosan irányul ránk. E sugárzás nagy része a Napról származik, a maradék pedig galaxisunk többi részéből, és egy nagyon kicsi rész a galaxisok közötti térből. Légkörünk és a Föld mágneses tere az ilyen sugárzás nagy hányada ellen védelmet nyújt, egy kis része mégis eléri a Föld felszínét, és így növeli a természetes sugárzást. Minél magasabbra emelkedünk, annál nagyobb mértékű kozmikus sugárzásnak vagyunk kitéve. Lényeges növekedése azonban csak a világ legmagasabb hegycsúcsait is meghaladó magasságban következik be, ahol ritkul a légkör. Ez az oka annak, hogy például
olyan repülőgépek pilótái és utaskísérői, akik sok időt töltenek nagy magasságokban, valamivel nagyobb adag kozmikus sugárzást kapnak, mint a „földhözragadt” ember. A kozmikus sugárzást a hosszan tartó bolygóközi missziók tervezésénél is fontos figyelembe venni.

2. téves teória
Csernobil környéke teljesen halott, élet nélküli radioaktív tér 

A csernobili atomerőmű 1986-ban bekövetkezett balesete az atomenergia békés felhasználása történetének kétségkívül legnagyobb és legszomorúbb balesete. Néhányszor tíz közvetlen áldozata volt, és a sugárzás közvetett hatása további több száz áldozatott követelt. A több tízezer áldozatról szóló adatok azonban félrevezetők, mivel figyelmen kívül hagyták például azt, hogy a rákban és ehhez hasonló betegségekben a baleset előtt is haltak meg emberek. És annál szomorúbb, hogy a balesetet nem technikai hiba okozta, hanem az irányító személyzet tagjai, akik a reaktort szakszerűtlenül kezelték. A katasztrófa azonban nem volt olyan pusztító a környezet számára, mint ahogyan a szakemberek feltételezték, látván a sugárzás miatt haldokló erdőket a reaktor közvetlen környezetében. A kitelepített területen ma van élet, sőt nagyon élénk élet.

Természetes rezervátumok a reaktornál
A reaktor körüli területen paradox módon természeti rezervátum jött létre, amelyben az élet sokkal jobban burjánzik, mint amikor emberek laktak ott, mert tevékenységükkel sokkal jobban sértették, mint ahogy tette ezt a balesetből eredő sugárzás. Nem található itt torzszülött vagy mutáns, csupán néhány a reaktor közvetlen közelében lévő erdei fenyőn látható kisebb növekedési rendellenesség.
Az élőlények közül találunk itt értékes védett madarakat, és a csernobili rezervátum valószínűleg az egyetlen hely a világon, ahol szabadon élnek a kihalás küszöbén álló ázsiai vadló egészséges csordái. Ez természetesen semmit sem von le az atomkatasztrófa tragikumából, hosszú távú következményei azonban a vártnál kisebbek. Végül is a terület nagy részén a sugárzás mértéke kisebb, mint annak természetes értéke a Föld számos egyéb pontján. Például az említett Guarapari tengerparton eltöltött egyhetes nyaralás ideje alatt olyan mértékű sugárzásnak vagyunk kitéve, mintha eltöltenénk 3 évet az evakuált Pripjaty városban, a csernobili „holt” zónában.

3. téves teória
A sugárzás csak árthat, semmire sem használható

A sugárzás nemcsak ölhet, de gyógyíthat, és segíthet is. Arák elleni küzdelem ismert módja a daganatok radioaktív sugárzással való kezelése, amely bár nem garantálja a gyógyulást, lényegesen növeli annak esélyeit.

Hogyan ismerjük meg a beteg szervet?
A radioaktív elemeket elsősorban a betegség korai felismeréséhez használják. Nagyon hatékony módszer némely szerv egészségességének és működésének megállapításához. Konkrét példa lehet a pajzsmirigy, amely az emberi testben a táplálékkal bejuttatott jódot dolgozza fel. Röntgen vagy egyéb vizsgálat nem képes megállapítani a helyes működését, ha a funkciója nem sérült már olyan erősen, hogy a fizikai kinézetén is látszik. Működési zavarokat azonban már sokkal hamarabb le lehet leplezni a jód radioaktív változatának (izotópjának) kis, ártalmatlan adagja segítségével, amelyet az orvos bejuttat a szervezetbe. Ajód ezután csak a mirigy egészséges részébe jut el, mivel a vérből csak az veszi fel. Ajód izotópjának gyenge sugárzását feltérképezve így fényt derül az esetleges „hibára”. Hasonló vizsgálatok egyéb szervek esetében is alkalmazhatók, például szem, tüdő, vastagbél, gyomor, agy. Ehhez különböző elemek több izotópját is használják (a megfigyelt szervtől függően), de mindegyiknek van egy közös tulajdonsága – sugárzása gyenge, és a testben nagyon gyorsan lebomlik. Csupán elenyésző mértékben járulnak hozzá a környezetből kapott természetes sugárzás mértékének emeléséhez. Segítségükkel hamarabb állapítható meg a szervek beteges elváltozása, mint ahogy szétterjedne, és olyan mértékben károsítaná a szervet, hogy már nem lehetne gyógyítani.

Az evolúció mozgatórugója
Aradioaktivitás következő felbecsülhetetlen értéke az élet fejlődésében játszott pótolhatatlan szerepe. E fejlődés mozgatóereje elsősorban azokban a kicsi, a szervezetekben fokozatosan lezajló mutációkban rejlik, amelyekből természetes kiválasztás során csak a szervezetnek hasznosak maradnak meg. A mutációkat az egész szervezet információját hordozó DNS-molekula kis változásai okozzák. Éppen a természetes radioaktivitás nagyon fontos e mutációk létrejötténél. Nélküle gyakorlatilag nem létezne evolúció. A szervezetek képtelenek lennének alkalmazkodni a környezetükhöz, új életkörülményeikhez és kihalnának.

Kell a természetes sugázás
Mivel az urán és egyéb radioaktív elemek nehezek, a legtöbb mélyen a föld magjában található, ahová a gravitáció következtében a Föld fejlődése során süllyedtek. A meleg, amelyet ezek az elemek átalakulásuk során kibocsátanak, semmiképpen sem elhanyagolható. Becslések szerint a Földön lévő elemek természetes bomlásának teljesítménye jelenleg 24 terawatt, ami a Föld által produkált hőnek több mint a fele. A múltban a Föld magjának hőkibocsátása még intenzívebb volt. E hő híján a földmag már régen kihűlt volna, leállt volna rotációs mozgása a Föld többi részéhez képest, és ezzel
bolygónk elveszítené azt a védő mágneses teret, amely a napviharoktól és a kozmikus sugárzástól óv meg. A Föld pólusainál a mágneses tér több sugárzást enged be, a gyönyörű sarki fényt a légkör atomjai hozzák létre, ha beléjük ütköznek a kozmikus sugárzás részecskéi. Természetes sugárzás híján tehát nemcsak az élet nem fejlődött volna ki a mai formájában, de már rég elpusztította volna a halálos kozmikus sugárzás.

4. téves teória
Az atomerőmű az egyetlen, amely radioaktív anyagot bocsát ki

A mai atomerőművek valóban erősen radioaktív és koncentrált hulladékot termelnek, amely valóban veszélyes, raktározása pedig költséges és nehéz. Szerencsére azonban a tudomány halad előre, és ma már az elektromos energia atommagból való termelésére sokkal tökéletesebb lehetőségeket ismerünk. A reaktorok új típusai nemcsak előállítani fogják az energiát, de képesek lesznek a radioaktív hulladék nagy részének egyidejű megsemmisítésére is. Ez az atomenergetika közeli jövője. A távolabbi jövőben valószínűleg nem az elemek hasadását fogják hasznosítani, úgy ahogy ez ma történik, sokkal inkább az összeolvadásukat, úgy, ahogy ez a Nap magjában zajlik. A legnagyobb reaktor ugyanis egyenesen az égboltunkon van, hidrogén egyesül benne héliummá.

A szén is radioaktív
Az atomerőművek távolról sem az egyetlen hely, ahol radioaktív anyagokat bocsátanak ki. Még több urániumot, tóriumot és káliumot ontanak ugyanis magukból a hőerőművek. Ennek oka, hogy a szénben, úgy, mint a természetben mindenütt, radioaktív elemek vannak. Amikor a szenet elégetjük, ezek az elemek felszabadulnak, vagy a hamuban koncentrálódnak. Mivel az emberiség jelenleg a hőerőművekben több mint négymilliárd tonna szenet éget el évente, a mai atomerőművek, összehasonlítva velük, csupán kispályások, ha a kibocsátott radioaktív anyagok szempontjából nézzük őket. Napjainkban a hőerőművek évente 15 000 tonna radioaktív elemet bocsátanak ki, amely a légkörbe kerül, vagy szennyezi a lerakatok környezetét. A hőerőművek közelében lakó emberek így nagyobb radioaktív sugárzásnak vannak kitéve, mint ha egy atomerőmű kerítésénél laknának. Sokkal ártalmasabb azonban a hatalmas mennyiségű káros gáz és mérgező vegyi anyag (például higany, arzén vagy ólom), amelyek a szénégetéskor szabadul fel. ❮❮ KUN MÁRTON